top of page
Keresés
Szerző képeGyula Kiss

Versenyképességi támogatás

Mind a 806 vállalat megkapja a versenyképességi támogatást, amelyek pályázatot nyújtottak be a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz.

Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Szijjártó Péter közölte: a kormány a versenyképesség-növelő támogatási programot 50 milliárd forintos kerettel indította el.

Versenyképességi támogatás - Fémmegmunkálás Lézervágás
Versenyképességi támogatás - fémmegmunkálás Lézervágás

A programra 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, amelyek a támogató szerződésekben eddig 377 milliárd forintnyi beruházást vállaltak, a kormány pedig ehhez több mint 170 milliárd forint állami támogatást biztosít. A magyar vállalatok jól használták ki az elmúlt hónapokat - húzta alá a miniszter.

Hétfőn három cég vehetett át támogató okiratot a minisztériumban. A Caadex Kft. 556 millió forintos beruházása 277 millió forint állami támogatást kap. Az OROSházaGLAS Kft. 438 millió forintos beruházása 219 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A SIIX Hungary Kft. 565 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 282 millió forinttal járul hozzá.


10 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page